Horváth Zoltán: Lakótelepi művelődés Kiss Ernő: Láthatatlan művelődési ház panelországban – A szegedi lakótelep közművelődés történetének vázlata című könyvéről

Absztrakt: Kiss Ernő nyugalmazott népművelő, az újszegedi Bálint Sándor Művelődési Ház egykori igazgatója a Csongrád Megyei Népművelők Egyesületének kiadásában, 2024-ben adta közre a szegedi lakótelepi művelődés történetével és jelenével kapcsolatos emlékeit, illetve kutatásait. A 136 oldalas kötetben körvonalazódik mindaz a lakótelepi közösségek formálására, az ott élők művelődésére való törekvés, amely intézményrendszer nélkül is megjelent, megjelenik egy hazai vidék nagyvárosban.

Abstract: Ernő Kiss, a retired cultural organizer and former director of the Bálint Sándor Cultural House in Újszeged, published his memories and research on the history and present of housing estate culture in Szeged in 2024, published by the Csongrád County Association of Cultural Workers. The 136-page volume outlines all the efforts to shape housing estate communities and educate the people living there, which appeared without an institutional system, and appear in a large city in a rural area.

Amíg (nagyon helyesen) a kistelepülések közművelődése felé egyre nagyobb a szakmai figyelem, addig a városi lakótelepek közösségeivel viszonylag kevés szakirodalmi, vagy tudományos munka foglalkozik. Holott egy-egy paneltömbben sokszor akár többen is élnek, mint egy kisebb községben, és míg a városi kulturális és művelődési központok kiszolgálják a lakótelepeken élők kulturális igényeinek egy részét, sok településen nincs konkrét intézmény ezeken a városrészeken, és jóval kevesebb a közösségfejlesztő, építő tevékenység, mint amire szükség lenne. Holott minderre valós igény lenne, hiszen a lakótelepek sokszor egymástól is eltérő minkrotorségeket is jelentenek, eltérő, sajátos és az egész településre nem jellemző társadalmi igényekkel, sajátos történettel, akár szokásokkal. A témával kapcsolatos szakirodalmak száma kevés. Országos, átfogó publikációt nem is találunk, de még egyes városok lakótelepeire koncentrálókat is alig (pl. Demény, 2013).

A Kiss Ernő által kiválasztott téma ezért is egyedülálló és hiánypótló, hiszen új könyvében minden olyan kezdeményezésről, amely a szegedi lakótelepek közösségei felé irányult, vagy irányul legyen szó a klasszikus népművelő rendszer kísérleteiről, a lakóklub mozgalomról, a lakótelepi iskolák, egyházi, civil szervezetek törekvéseiről.

A szerző 1954-ben született Szegeden. A népművelő tevékenységén túl, mint művészeti író is számontartott. Több tanulmány és cikk szerzője (írt például Dér Endréről, Rózsa Jánosról, Szécsi Józsefről, Szatmári Gézáról, Vántus Istvánról, a bioépítészetről), amelyek olyan fórumokon jelentek meg, mint a Szeged folyóirat, a Dél-Alföld, a Szegedi Szépírás. Számos kötetet is közreadott, illetve a Szegedtől Szegedig antológia több évfolyamának szerkesztője volt.

A hét fejezetből álló kötet bevezetőjéből kiderült, hogy a könyv megjelenését egy négyrészes tanulmánysorozat előzte meg, amelyeket további szakaszok egészítettek ki. Az első, A „láthatalan művelődési ház” objektumai a szegedi lakótelepeken című fejezet összegzi a szegedi lakótelepek történetét a létrejöttüktől kezdődően, így megismerhetjük a Tarján, vagy az Odessza alakulását. (bővebben Karancsi et al., 2020) Az 1980-as évek legelején itt indította el klubját a Vöröskereszt, amelynek keretében nyugdíjas-, alkoholellenes klub, mozgássértültek klubja indult el, tehát már éledezni kezdett a városrészen egyfajta civil jellegű közösségi szerveződés. Ugyancsak ebben az időszakban indultak el olyan más klubkezdeményezések, amelyek az évtized végéig a szegedi közművelődési rendszerbe tudtak ágyazódni (Bartók Béla Művelődési Központ Odesszavárosi Klubjaként). Más közösségi kezdeményezések mellett (pl. Galaktika Tudományos-Fantaszikus Klub) a ’80-as évek végére már megjelentek a közéletibb kezdeményezések is, mint az Erdélyi Kör. Az időszakban a közösségeket megmozgató sport, fúvószenei, egyéb kulturális és szabadidős rendezvények is megjelentek. Jelentős formáló szerepük volt a lakótelepi köznevelési intézményeknek, egyházi szerveződéseknek is, de a második, Közművelődési szakemberek és önkéntes közösségszervezők a lakótelepeken című fejezet számba veszi azokat a szervezőket is, akiknek a munkája ezekben az időkben meghatározó volt. Ilyen személyiség Pintér Tibor pedagógus, aki az ország más városaiban működő szakemberekkel is felvette a kapcsolatot és tájékozódott a lakótelepi művelődés lehetőségei, irányai iránt, hogy aztán ezeket Szegeden is meg tudja gyökereztetni. A harmadik rövid fejezet az eddigiekre reflektál, a negyedik viszont az országos lakóklub mozgalom helyi vetületeit foglalja össze. 1982-ben az Országos Közművelődési Tanács, a Hazafias Népfront, valamint a Művelődési Minisztérium hirdetett pályázatot lakótelepi kihasználatlan helyiségek közösségi funkcióra való átalakítására, és működtetésére, melyhez több szegedi panelház is csatlakozott, így sikerült edzőtermet, barkácsszobát, de akár számítógépes klubot és kábeltelevíziót (Tarján TV) is létrehozni. Az országos pályázati forrás még egy évig állt rendelkezésre, aztán elhalt a kezdeményezés, a beszerzett eszközök amortizálódni kezdtek és a szervezői lelkesedés is alább hagyott, így pár kivételtől eltekintve ez a kezdeményezés is elhalt.

A könyv ötödik fejezete a rendszerváltástól az ezredfordulóig foglalja össze a témához kapcsolódó történéseket. A ’90-es évek Szegeden is a közművelődés visszaszorulását, leépülését hozta. Ekkor a pár említett közösségi és minimális infrastruktúra is leépült, amely a közművelődéshez köthető volt. A következő fejezet már az elmúlt időszakról szólva összegzi mindazt, ami 2021-ig történt. Habár hagyományos közművelődési intézmény és épület ebben az időszakban sem létesült, a funkciót valamennyire betöltötték a lakótelepi fiókkönyvtárak, vagy például a tarjánvárosi plébánia közösségi háza.

Az utolsó, hetedik fejezet már a mával, a 2021-2022-2023-as évekkel foglalkozik. Továbbra is jelen vannak és fontos közösségformáló erővel bírnak a közoktatási intézmények, amelyek rendezvényközponttokként, kulturális programok szervezőjeként és színtereként is fellépnek. A MASZK Egyesület által működtetett Megálló Közösségi Ház civil közösségfejlesztő tevékenységével, alternatív programjaival emelkedik ki. Szintén civil működtetésű, az Ágota Alapítvány által fenntartott Ágota Kulturális és Közösségi Központ részben gyermekvédelemmel foglalkozik, de az épületben találhatunk játszóházat, van könyvtáruk és gyakran rendeznek kulturális eseményeket (gyermektáborok, ismeretterjesztő előadások, vallási és nemzeti ünnepek) is. Némileg hasonló profillal rendelkezik a Fatima Ház Alapítvány Napsugaras Alkotóháza, amely szintén azzal a céllal jött létre, hogy szegénységben lévő gyermekek és fiatalok számára délutáni programokat, táborokat szervezzen. A Tarjáni Információs Pont 10-30 fős rendezvényeket képes kiszolgálni. Különleges színtér a Makkosházi Közösségi Kert. A szegedi közösségi kertekről született már külön tanulmány (Bende, 2017), ám Kiss aktuális, friss interjút készített a hely koordinátorával, amely betekintést enged ebbe, a hazánkban még mindig újszerűnek számító közösségi, szabadidős formába. A felsorolásból nem maradhatnak ki a lakótelepi nyugdíjasklubok, vagy a Tarjáni Önkéntes Körből kinővő Lakótelepi Emberek Érdekképviseleti Társulása.

A kötetet 18 oldalnyi színes fénykép zárja, amely az említett helyszíneket mutatja be az olvasó számára.

Felhasznált irodalom:

• Bende, Cs. (2017). Szeged lakótelepeinek közösségfejlesztése közösségi kertekkel. Településföldrajzi Tanulmányok, 6 (1), 24–40.
• Demény, E. (2013). A lakótelepi megújulás lehetőségei a közterek, közösségek és a helyi identitás vonatkozásában a pécsi uránvárosi folyamat példáján keresztül. Tudásmenedzsment, 14(különszám), 36–48.
• Karancsi, Z., Hornyák, Sz., Szalma E., Kormos A., Oláh F. & Horváth G. (2020). Lakótelepek esztétikai értékelésének kísérlete szegedi mintaterületek alapján. Földrajzi Közlemények, 144 (3), 311–332.