Morva Péter: Az 1974-es közművelődési határozat hatása a kor Magyar Rádiójának fiataloknak szánt műsorkészítésére, az Ifjúsági- és Gyermekosztály helye a közművelődés rendszerében [1]
2017-12-27
![Morva Péter: Az 1974-es közművelődési határozat hatása a kor Magyar Rádiójának fiataloknak szánt műsorkészítésére, az Ifjúsági- és Gyermekosztály helye a közművelődés rendszerében [1]](https://kulturalisszemle.hu/storage/app/media/lapszamok/08/Morva%20Pter.jpg)
1. Az előzmények: az 1972-es évi MSZMP KB határozat előkészítése és végrehajtása
Az 1961-es oktatási törvény[2] bukása és a 1965-ös „visszavonulást” jelentő korrekciók, valamint az 1968-as nemzetközi események az évtized fordulójára ismét az oktatás- és nevelésügyre terelte a politikai döntéshozók figyelmét. Ennek hatására az MSZMP 1970-ben megrendezett soron következő kongresszusán célul tűzte ki a teljes oktatási rendszer felülvizsgálatát (Kardos, 2007. 121.) Ennek szükségességét a nemzetgazdasági folyamatok is alátámasztották, hiszen a hatvanas évek második felét követően kísérletek történtek az addigi merev tervgazdálkodás „felpuhítására”, és a társadalmi párbeszédre épülő, az addigiakhoz képest kevésbé átpolitizált, munkaerőpiacra termelő iskola létrehozására (Kelemen, 2003). A Rádió, (annak megalapítása óta), mint a mindenkori magyar politikai elit stratégiailag fontos tömegeket befolyásoló eszköze nem kerülhette el, hogy ebből is kivegye részét. Viszont mint az a tanulmányból is kiderül, kritikusan szemlélte a döntéshozók tevékenységét – később megérezve a jóindulat mögött lappangó megtorpanást és propagandisztikus szándékot is, – valamint kultúraközvetítő szerepe melletti elkötelezettségéből adódóan kapva kapott az alkalmon, hogy műsorfejlesztésekbe kezdhessen.
Rádiós részvétel az előkészítésben
Az állami oktatásügynek az 1970-es MSZMP X. Kongresszusi határozata alapján folyó felülvizsgálata keretében a Politikai Bizottság (PB) 1971. november 30-i ülésén megtárgyalta „Az állami oktatásügy helyzete és továbbfejlesztésének fő irányai” című jelentést. A PB a jelentés helyzetfeltáró fejezetének megállapításait reálisnak ítélte, és további teendőként a munkában részt vevő többi féltől a feladatok részleteinek kidolgozását várta. A megvitatott jelentést Aczél György tovább küldte Tömpe Istvánnak, a Magyar Rádió és Televízió akkori elnökének, véleményét kérve.[3]
A KB-hoz visszajuttatott választ az Ifjúsági- és Gyermekosztály (IFO) készítette, majd a Rádió vezetése öntötte végső formába.[4] Megállapították, hogy a fenti dokumentumban felvázolt művelődéspolitikai szemlélet reális, és az előzőekhez képest némileg jobban figyelembe veszi a pénzügyi feltételeket. Viszont meglátásuk szerint ez a felismerés nem mondható el általános értelemben – még ha ennek kezdeti jegyei fel is fedezhetőek a dokumentumban, – és az sem, hogy a kulturális értékek nevelésben történő felhasználása hosszú távon megtérülve a gazdaságalakító humán erőforrások reprodukciójának eszköze.
A politikai vezetés az alábbi területeken várta el a Rádió közreműködését: (1) terjessze az új oktatási és nevelési módszereket, (2) járuljon hozzá az önművelés igényének kialakításához, és (3) fokozza a tanulás iránti motivációt. Viszont a rádiósok szerint ennek megvalósulása elé akadályok gördültek. A politikusoknak az iskolát ugyanis nem szolgáltató, hanem „termelőerő-termelő” egységnek kellett volna tekinteniük, aminek megfelelően kellett volna a ráfordítandó anyagi források ügyét is értelmezniük. A rádiósok hiányolták ezeket a forrásokat, és kérték is a pontos keretek meghatározását. Szóvá tették azt az 1963-ban indult Iskolarádió (IR) által (már korábban is) megfogalmazott szerkesztői problémát is, amely az iskolák zárt és teljességre törekvő tananyag-központúságban nyilvánult meg. A középiskolák esetében aggodalmuknak adtak hangot a továbbra sem megnyugtató humán-reál ismeretanyag-arány miatt. Az 1961-es oktatási törvényben deklarált politechnikai képzés bevezetése során egyszer már „hadat üzent” az iskola a humán műveltségnek, akkor az IFO ezért is vette fel feladatai körébe az ilyen műveltség pótlását. A humán általános műveltség elleni hangulat egyik oka az azt megosztónak és hierarchikusnak tartó szemlélet volt. Ezeket a folyamatokat tovább erősítette az ún. Snow-vita[5] is, amely végül a humán műveltséget alsóbbrendűnek titulálta a természettudományosnál. Az IFO pálcát tör ezen szemlélet fölött. Az összrádiós nyilatkozat alapját adó eredeti szövegezésében megjegyzi: „az esztétikai iskolázottság, az értelmi fogékonyság, az etikai tisztaság nem egyenlősíthető a szakműveltség egyetlen területével sem – hiszen emberi, nembeli lényegünk alkotó eleme.”[6] Bár ez a kifakadás végül nem került bele a végleges szövegbe, az ezt követő megjegyzés viszont igen: „A tömegközlési eszközökkel kapcsolatos nevelés (rádió, film, televízió) nem kap arányos helyet az iskolában.”[7]
Ilku Pál művelődésügyi miniszter 1972 nyarán az ország 62 felsőoktatási intézmény vezetője előtt adott tájékoztatást a június 15-i oktatás és nevelésügyi KB határozatról.[8] A határozat nem emelkedett törvényi szintre, mert Kádár János a tartalma miatt konfrontálódott a „keményvonalas” baloldali politikusokkal, emiatt lemondással is fenyegetőzött, és végrehajtására amúgy sem volt meg a pénzügyi fedezet (Kardos, 2007). Inkább Aczél a nyilvánossághoz fordult az ifjúságpolitikai és közművelődési határozatok, irányelvek formájában, amiket a rádiósok – ennek ellenére – mégis törvényi erejűnek éreztek.
Az oktatási határozatnak az IFO munkájára gyakorolt hatása
A határozat felpezsdítette az IFO munkáját: „a határozat állandó szellemi energiaforrás is, amely új és új impulzusokat ad az előbbre jutás útjának kísérleteire. Valamennyi szerkesztőségünkben megszilárdult és kiteljesedett az a törekvés, (ez egyben munkánk közös nevezője), hogy gondolkodó, cselekvő, az egyéni erőfeszítést és sikert kollektív élményben élvezni tudó gyerekeket és fiatalokat állítsunk a kortársi közvélemény elé.”[9] A műsorok mögöttes szándéka az is volt, hogy mintát mutasson a fiataloknak életvezetésükre vonatkozóan. Az IFO Zenei rovata három feladatkörben határozta meg tevékenységét: (1) a fiatalok öntevékeny zenei mozgalmának támogatásában, (2) az ízlésfejlesztésben és (3) a közvetlenebb és intenzívebb kapcsolatrendszer-építésben.
2. A Rádió művelődéspolitikája 1973 után – egy belső anyag titkai
A Kiss Kálmán rádióalelnök által előterjesztett dokumentumba csak páran tekinthettek bele. Talán azért, mert szemlélete esetleg egyes pártbizalmi, dogmatikus konzervatív baloldali érzelműt megbotránkoztatott volna. Megállapítja, a fiatalok részéről elevenen jelen van a nacionalizmus, szovjetellenesség, ami ellen az ifjúságpolitikai műsorokban értelmi és érzelmi ráhatással kell felvenni a küzdelmet. Utóbbi esetében lehetőségként tekintett a fiatalok közéleti bevonására, azaz a munka sikerorientált bemutatására, az öntevékeny amatőr mozgalmak szereplési lehetőséghez juttatására, emellett a tartalmas szabadidő eltöltésére vonatkozó tanácsadásra (Kiss, 1973).
Az 1972-es oktatási határozat értelmében a természettudományok gyorsuló fejlődése is a tanulásközpontú nevelési paradigmát helyezte előtérbe, ami eredményeként a természettudományos ismeretterjesztésnek egyre nagyobb feladat jutott. Az ismeretterjesztés során a technikai fejlődés naprakész bemutatásával a materialista szemléletet kellett kialakítani. Művészetpolitikai értelemben viszont – és ez meglepetést okozhatott egyeseknek – újrafogalmazta a műveltségi alapot adó területek határait. Továbbra is tartalmi alapot képeztek a szocialista alkotások, de a munkáshagyományú művészet mellett a szocialista kultúra magyar vonatkozása egyenrangúan magába foglalta a paraszti-polgári humanista örökséget, valamint a görög-római és zsidó-keresztény kultúra értékeit is. A művészetfilozófiai elképzelés szerint ezeket a szocialista kultúra magába olvasztja, mint ahogy a magyar hagyományápolást is. Utóbbiak adtak lehetőséget mintegy viszonyítási pontként a magyarságnak egyrészt az internacionalista kultúrába tagolódás során egyéni identitásunk megőrzésére, másrészt lehetőséget az internacionalista kultúra magyar népi-nemzeti sajátosságokkal történő gazdagításra. Más országok (elsősorban a környezők és az ország területén élő kisebbségek) szintén hasonló módon járulhattak hozzá a magyar szocialista kultúra gazdagításához. A „puha diktatúra” olyan szabadságfok eléréséhez kedvezett, amelyben a politikai hitvallás kényszerétől nem, vagy alig érintett alkotók a gyermekkultúra, annak közvetítői és fogyasztói felé fordulhattak. „Az üzleties dilettantizmus termékeivel még nem folyt konkurenciaharc” (Trencsényi, 2008: 109).
A fenti elv alapján az Aczél György vezette kultúrpolitika három mező támogatását és szerves együttműködését tartotta fontosnak: (1) az iskolai művészeti oktatást és nevelést, (2) a művészetek állami dotálását és (3) a társadalom művészeti – önművelődési mozgalmait. Ennek a három mező bármely elemének háttérbe szorítása a rendszer egészének működését és hatékonyságát veszélyeztette.
A szabadidő eltöltésére fordított idő gazdaságos és célszerű felhasználására szintén kitér a dokumentum. A Rádiónak ehhez kellett biztosítania az eszközöket és a lehetőséget. Ugyanis a szórakozás nem ellensége a művelődésnek. A kettőnek viszont létezik egy közös ellenfele: a giccs.
A zene helye és szerepe a Rádió közművelődési tevékenységében
Mivel a Rádió legnagyobb részt zenét sugárzott, a közművelődés érdekében kifejtett tevékenységében nagy szerephez jutott a zenei kultúra terjesztése is. Ez alá voltak rendelve a szórakoztató funkciójú programok, ugyanis erről az volt a meggyőződés, hogy a kultúrát olyan közönségnek lehet a leghatásosabban terjeszteni, amelynek szórakozási igényét is kielégítik (mivel így a Rádió olyan hallgatósághoz jut el, amely nem szembeállóként, hanem szimpatizánsként tekint a Rádió tevékenységre). Másrészt a szórakoztatással is lehet bizonyos ízlésfejlesztő hatást elérni[10] (Petur, 1973).
A sikerességnek több bevált módszere alakult ki. Nagy erejűnek bizonyultak a nagy műsorakciók, amely nagy propagandával lettek előkészítve, mint pl. Bartók Béla születésének 90. évfordulója, ahol a Bartók Műveltségi Verseny során közel ezer középiskolás nyújtott be dolgozatot. Az egyidejűség varázsa ötvöződött a személyes részvétellel biztosított érdekeltséggel, amely a stúdióban és az azon kívül szervezett hangversenyeknél, az egyenes élő közvetítéseknél és a közönség résztvevőkénti bevonásában nyilvánult meg. Igen fontos lett a személyiségek szerepe a műsorokban, mert a kultúra értékeit így szubjektív ráhatással lehetett közelebb vinni a közönséghez. Fejlődésnek indultak a kritikai és vitaműsorok, az amatőr mozgalmakat szereplési lehetős nyújtásával karolták fel (Kóruspódium, Éneklő Ifjúság), és egyre fontosabbakká váltak a szerkesztők is, mint a közművelődés lelkiismerettel, ügyszeretettel, szakértelemmel és felelősségérzettel felvértezett lovagjai.
Szórakozás beillesztése a közművelődésbe (1973)
A közművelődési célú szórakoztatás bizonyos területeket kizárt, mivel értékközvetítésre nem talált bennük lehetőséget. Vesztegzár alá került így a magyar nóta (amely dzsentri gyökerei miatt is mellőzötté vált), a krimi és a tánczene (Petur, 1973). Így maradtak azok a tartalmak, amelyek az emberi minőség javítására alkalmasnak bizonyultak, azaz a műveltetést szórakoztató formában tudták elvégezni. A műfajok hatásfoka mennyiségi mutatóval volt mérhető: sikerességük esetén a hallgató végig kísérte figyelmével a műsort, esetleg aktívan reagált is rá, telefonban, vagy levélben, kritikával, esetleg személyes részvétellel, vagy más közművelődési intézetekkel vette fel a kapcsolatot (könyvtár, színház, koncertterem, stb.). Az ifjúság zenei műveltetésére a fenti művelődési formának négy műfaja felelt meg a legjobban:
Az ifjúsági vetélkedőkre Varga Károly műsorai adtak leginkább példát. A tartalom tetszőlegesen megválasztható, klubformája közösségi élményt adó volt. Az oldott, kötetlen együttlétből fakadó szórakoztatóság volt a hallgatóhoz jutás záloga. A veszélyt nem a forma elburjánzása, hanem annak tartalom nélküli alkalmazása jelentette. A magazin műsorok egy része szintén szórakoztató lehetett. Ilyen volt az IFO műsorai közül a Hang-kép, a Táskarádió, az Ifjú Zenebarátok Híradója. Mivel itt könnyen az információtovábbítása került a hangsúly, feladatként jelölte ki a Rádió vezetése a szórakoztató forma egyértelmű kidolgozását. A művészi szórakoztatás alá azokat a műsorokat sorolták, amelyek művészi anyaga kimondottan szórakoztató jellegű volt. Ilyenek voltak a népdalműsorok, a „vidám zeneiskolák”, irodalmi műsorok esetében a gyerekeknek szóló mese- és rádiójátékok (szintén zenei tartalommal fűszerezve). A szórakoztató dokumentumműsor hiánycikként volt nyilvántartva, pedig korábban volt már rá példa: ilyen volt a főváros száz évnyi zenei életét öt részes krónikában összefoglaló Budapesti muzsika.
A készítők tudatában voltak annak, hogy számos szórakoztató műsorformát nem használtak ki. Kiváltképp az IFO-t érte ilyen kritika. De azzal is tisztában voltak, hogy megfelelő szakértői tanulmányok szükségesek azoknak a formai, stílusbeli, tartalmi és hangulati elemek kikristályosításához, amelyek a szórakozás érzetét kiváltják. Erre még több mint tíz évig, Mankó Mária tanulmányának megszületéséig várniuk kellett (Mankó, 1985).
A közművelődési műsorok alapja, tipológiája
Az IFO közművelődési műsorainak alapját az iskolarendszer művelődési tartalma határozta meg, azaz korosztályonként – az iskolai osztályhoz tartozás alapján – ugyan elhatárolható, de az igényeiben, ízlésében és életvitelében sok vonatkozásban azonos vonásokat is mutató réteget szolgálták. Ezen belül külön feladatként jelentkezett az ifjúmunkás és paraszt, valamint a kulturális értékek megszerzésében hátrányos helyzetből induló, szervezetlenebb és lazább közösségekben élő fiatalok megszólítása.
A feladatok csoportosítása folyamán három szempont szerint osztották fel a közművelődési munkát szolgáló műsorokat[11]: (a) közvetlenül és közvetetten oktató, művelő, tudományos népszerűsítő műsorok, (b) az önképzést, öntevékenységet, művészeteket ismertető adások és (c) a közművelődési határozatokat érvényesítését, megvalósítását nyomon követő és támogató műsorok.
a. Közvetlenül és közvetetten oktató, művelő, tudományos népszerűsítő műsorok
Ezek elsősorban az iskolai oktatáshoz kapcsolódó IR programjai voltak, ugyanakkor a rovat az iskolán kívüli nevelési területek igényeit is igyekezett felmérni és kielégíteni. A Nyitnikék a települések általános iskolai tudásszinten megrekedt felnőttjeit is megszólította tudásösszegző és ismeretanyag szintetizáló képességével. Anyanyelvi műsornak szánták 1973-tól az általános iskolák alsó tagozatának ajánlott Tanuljunk magyarul!-t, amelyben a Bajai Tanítóképző Intézet gyakorló általános iskolájában végzett nyelvtanítási kísérlet eredményeit hasznosították. 1975 őszétől vezették be a középiskolásoknak szánt, stílusgyakorlatokat is tartalmazó Jót s jól! adásait. A kollégisták felzárkózását segítő Kollégiumi órák is ide tartoztak, az Osztályfőnöki óra, az 1974-ben indult Állampolgári ismeretek és az 1973-as Világnézetünk alapjai a világnézeti nevelés eszköze volt. Pedagógusok fórumát jelentette és az osztályfőnöki órák hatékonyságának növelését célozta meg a Katedra, amely szaktárgyi és módszertani témákat vitatott meg szakemberek és gyakorló pedagógusok részvételével. 1976 őszétől az IR feladata lett a felnőttoktatás megszervezése is. Ezt egészítették ki az idegen nyelvi műsorok és a kísérő kiadványok kiadása. A zenei műsorok közművelődési célját szolgálták a gyermekopera megrendelések, az OIRT Nemzetközi Gyermekdalversenyére íratott művek, műsorcserék a szomszédos országokkal és a Zeneműkiadó bevonása a témához tartozó könyvek és kották kiadására. Közvetetten ismeretterjesztő célokat szolgált a négy rovat által közösen szerkesztett Napraforgó, amely tematika mentén összeszerkesztett műsorblokk volt műsorvezetői összerendezéssel. 1978-tól ezt a szerepet a magazin-jellegű műsorok vették át.
b. Az önképzést, öntevékenységet, művészeteket ismertető adások
A Szóljatok szép szavak az amatőr színjátszó együttesek bemutatását látta el, több országos fesztivált is életre hívott. A műsorokat a fiatalokkal készített riportok kísérték. Az Éneklő Ifjúság 1974-től az Úttörőszövetség és a KISZ szervezési segítségét is megkapta, így nem kellett az összes fordulóval a Rádiónak foglalkoznia, hozzá már csak a kiválogatottak jutottak el. Az IR évente szervezett múzeumi vetélkedőket, amelyek részben a „múzeumi hónaphoz”, részben időszakos kiállításokhoz kapcsolódott. Az ifjúságpolitikai rovat a pályaválasztási tanácsadásban szolgált közművelődési célokat, illetve a szakmák megismertetését szolgálta vetélkedők szervezésével és lebonyolításával. (Érdekességként megemlítendő, hogy ilyen vetélkedő volt pl. a Pajtás újsággal és az Országos Pályaválasztási Tanácsadó Intézettel közösen szervezett Mesterségünk címere, amelyben Budapest és öt vidéki város üzemének egy-egy szakmacsoportjában mérték össze tudásukat a vonzáskörzethez tartozó iskolák csapatai. Témakörök voltak: posta, gépgyártás, textilipar, cipőgyártás, mezőgazdaság és építőipar.)
c. A közművelődési határozatokat érvényesítését, megvalósítását nyomon követő és támogató műsorok
Az ifjúságpolitikai rovat feladatkörébe tartozott a szociológiai megközelítésű műsorkészítés, azaz a rétegekhez forduló műsorok, mint a Húszas stúdió, Mikrofórum, illetve az érzelmi ráhatással dolgozó Ifjúsági randevú. Funkciójuk a figyelemfelkeltés volt, beharangozás, illetve a közművelődési tevékenység visszatükrözése, jelenségek és tendenciák elemzése, az aktivizálódás nyomon követése, valamint segítése példák általi szemléletformálással.
3. Az 50 éves jubileum (1975)
A jubiláló Rádió vezetői az RTV műsorújságnak nyilatkozva is kifejtették álmaikat.[12] Kiss Kálmán – eleget téve a mindent átható közművelődési láznak – egy olyan komplex művelődéstörténeti óriásműsorról ábrándozott, amely magába foglalta volna a legfontosabb korszakok bemutatását, az ezeket alakító gazdasági-társadalmi viszonyok és alkotásaik elemzését. Mindezt olyan formában, amely segítségével a hallgató az addig megszerzett résztudásait egységes rendszerbe tudja integrálni. Az Irodalmi Főosztály vezetőjeként Zentai János alkotó munkahelyi légkörre vágyott, illetve mihamarabb szerette volna, ha a rádiózást támogató társtudományok (pedagógia, művészetpszichológia, szociológia, kommunikációelmélet) addigi erőfeszítései az összrádiós szemléletben is hasznosulnának és tovább fejlődnének. Sebestyén János a Zenei Főosztály (ZFO) helyettes vezetője a tervezett 22-es stúdió elkészültét várta, amelytől a zeneakadémiai koncerttumultusok enyhülését várta, Faggyas Sándor pedig, mint az IFO vezetője az állandó, korcsoportonkénti sugárzási sávok bevezetésében reménykedett, amelyek a hét öt napján biztosítják majd a fiataloknak az egyszerűbb tájékozódást a Rádió programjai között, valamint szándékában állt bevonni a dalkultúra körébe az általános és középiskolák után a szakmunkásképzők fiataljait is. Takács Ferenc, a Műsorszerkesztőség vezetője 1982-re a Petőfit 24 órás non-stop adónak képzelte el, a 3. műsort pedig a Kossuth műsoridejével párhuzamosan működőnek tervezte. Persze ehhez az adóhálózat fejlesztése is szükséges volt. (A Kossuth 1976. december 31-én átkerült a vadonatúj solti nagyadóra, amely szovjet berendezésekkel már a gigászi 2×1 MW teljesítménnyel adott, illetve Szentesen 1975 végén átadták az új URH relét, amellyel némileg javult az URH sugárzásból teljesen kimaradó délkelet-magyarországi terület ellátottsága.) A Rádión belül működő Tömegkommunikációs Kutatóközpont (TKK) igazgatója, Szecskő Tamás az egyre individualizálódó rádiózási szokások vizsgálatában, feltérképezésében látta a jövőt, mivel „tíz-tizenöt évvel ezelőtt az volt a természetes, ha valaki, hazulról távozva, hóna alá csapott pl. egy könyvet. Ma az, ha ilyenkor hóna alá csapja a tranzisztoros rádiót...”[13] Árnyaltan kell meghatározni mostantól egy réteg igényeit, a műsorkészítés kisebb területekre fókuszálódik (a regionalitás felértékelődik) és a rádió szervesen beépül az iskolarendszerbe. (Körbenézve ma látjuk, ezekből sajnos semmi sem lett. Viszont egy igen: Szecskő a médiapedagógia szükségességét is felhozza, amivel akkor a nagy teljesítményű óriásadók miatti világrádiózás – ma, mondhatjuk a médiakonszernek uralta tartalmak – káros hatásai ellen akarta a hallgatóságot felvértezni.)
A Rádió növekvő szerepe a közművelődésben
A műsorújság egy korábbi cikkében az 1974 és 1988 között rádióelnök Hárs István tanújelét adta működését végigkísérő azon meggyőződésének, hogy a műsorkészítés fejlődését az állandóság és változás dialektikus egységében lehet kivitelezni.[14] Bár az év végén (1975-ben) sor került a műsorrendet közlő struktúra módosítására, a közönség nem várhatott nagy változást. Hárs csak azon akart változtatni, amely idejétmúlt volt. Ami bevált, azt meg akarta őrizni. Utóbbiak közé sorolta az Éneklő Ifjúság adásait és a középiskolások zenei versenyét, mint a közművelődési programot legjobban szolgáló műsorokat. Kiss Kálmán már említett gondolata tükröződik abban is, ahogy Hárs István minél több, műveltségi szintenként lebontott komplex művészeti rétegműsort várt a készítőktől. Példaként említi az általános iskolásoknak készített Történelmi társasjátékot, amely irodalmi, zenei és képzőművészeti ismereteket is terjesztett, az ezzel párhuzamos felnőtteknek és fiataloknak szánt Történelmi arcképcsarnokot és az idősebbeknek szóló A Dunánál történettudományi előadásait. Mindezek mellett megemlíti a Budapest-vízfejűség megszüntetésére irányuló erőfeszítéseket is, amely a városnapokban, vidéki tudósítói és stúdióbejelentkezésekben, riportműsorokban nyilvánult meg.
Az IFO az új struktúrában [15]
Az 1975. október 6-án érvénybe lépett új struktúrában végül sikerült egy délelőtti gyermek- és egy délután ifjúsági sávot is kialakítani.
Az IR adásai állandó időpontban a Kossuthon hétköznap délelőtt jelentkeztek. Kéthetente az 3. műsorban (URH) délután megismételték egyes adásaikat. Az óvodások hetente két blokkot kaptak hétfőn és csütörtökön szintén délelőtt, illetve minden este negyed nyolckor mesét olvastak fel nekik (hétköznap 5, hétvégén 10 percben.) Az iskolásoknak új állandó blokkja lett az Ezeregy délután, amely minden hétköznap 14 órakor jelentkezett. Ez volt az ún. gyermeksáv délután 15 óráig bezáróan. Az Éneklő Ifjúság magas prioritása révén kedden és szombaton állandó helyet kapott. A Harsan a kürtszó úttörőmagazin is kétszer jelentkezett, kedd délután és csütörtök reggel. Emellett kissé hektikusan lettek beosztva az IFO zenei rovatának műsorai: Az Ifjú Zenebarátok Híradója a Petőfin minden második héten hétfőn este került adásba, a 15 perces Gyermekzenei műsor szerdánként a Kossuthon reggel, majd még ugyan ezen a napon a Petőfin is felbukkant ifjúsági zenei tartalommal, illetve vasárnap az URH-n három órakor. Miska bácsi lemezesládája a legkorábbra került műsor lett, vasárnap fél kilenckor ébresztette a gyerekeket.
A középiskolásokhoz és pályakezdő fiatalokhoz szóló (alapvetően politikai) műsorok ennél sokkal rendszerszerűbben bukkannak fel a struktúrában. Az ifjúsági sáv csütörtök kivételével minden hétköznap délután öt és hat óra között sugározta az Ifjúsági Randevú című blokkot, amely számos ifjúságpolitikai rétegműsort foglalt magába.[16]
1976 szeptemberétől új műsort indított a Rádió. Az andragógiai célú és az IR gondozásában futó Mindenki Iskolája hétköznapokon délután került adásba, illetve szombatonként reggel a Kossuthon konzultációs jellegű műsorokat állítottak be. Későn érkezettként a műsort a három adón osztották be. Így az IR hétfő és szerda kivételével hétköznapokon a három adón együttvéve is bejelentkezett. Ez gondot okozott a Műsorszerkesztőségnek, mert a profilírozás következtében a Petőfi szórakoztató jellegénél fogva nem sugározhatta volna már az IR adásait. Ennek ellenére ez a rétegműsor hetente háromszor is igénybe vette az adót, mégpedig csúcsidőszakban.
4. A közművelődési program gyermekrádiós megvalósításának nehézségei
Anomáliák az IFO műsorainak és a Petőfi adónak hallgatottságában
Hamarosan jelentkeztek a struktúraváltás nyomán keletkező betegség első jelei. Egy, a rádióelnök Hárs Istvánhoz eljuttatott jelentés szerint a TKK detektálta, amint zuhanni kezdett az ifjúsági sáv hallgatottsága (Zeley, 1976). Először arra gyanakodtak, hogy mivel ezek az adások eredetileg a hétfői kívánságműsor és az Öt órai tea című szórakoztató műsor helyére kerültek, természetes a hallgatottság csökkenése. Nem sokkal később viszont felfedezték a valódi okot.[17] A már felsorolt műsorok (de még a legsikerültebbnek mondható, később bekapcsolódó Diáktarisznya is) nagyon hamar önmagukba záródókká váltak. (Az Ifjúsági Randevú részét képező Tájoló maga is riasztó volt túlzott intellektualizmusával, a Hangszóró pedig túl direkten agitált.) Kiderült, a fiatalok nem „munkaköri beosztásuk” szerint érdeklődnek környezetük eseményeiről, hanem általánosabb kérdések foglalkoztatják őket a társadalomban betöltött szerepüktől függetlenül.
A pénteki délelőtti 8 és 10 óra közötti kihasználtság is esni kezdett, mert a hallgatók által oly kedvelt Ezeregy délelőtt helyére nem került semmi se a Petőfire. A délutáni gyereksáv sem váltotta be a reményeket, mert kiderült, a struktúra nem követte vele a gyerekek életritmusát. A délelőtti tanításról hazatérőknek túl korai volt a műsor, a délutánosoknak viszont túl kései.
A Mindenki Iskolájának kihasználtsága
Röviden meg kell említenem ennek az andragógiai műsornak elgondolkoztató sorsát is, mivel esete tipikusnak nevezhető az IFO későbbi, 80-as – 90-es évekbeli alakulására nézve is. A TKK 1976-ban elemzést készített a műsor hallgatottságáról, hatásfokáról.[18] Az IR szerkesztőinek eredeti szándéka egy olyan műsor előállítása volt, amely segíti a szervezett felnőttoktatásban résztvevők sikeres vizsgáztatását, kedvet csinál az általános iskola befejezéséhez és az általános értelembe vett közművelődési műsorként felfrissíti a hallgatók ismereteit.
A felmérés szerint a műsor hallgatottsága 14% körül volt. A televíziós formát közel háromszor annyian követték, mint a rádiósat, a kedd esti ismétléseket közel egymillióan nézték. A rádióműsorok esetében nehézséget okozott a kizárólag auditív forma, a bonyolult nyelvezet, a gyors tempó, és a túl magas tartalmi színvonal, ami elrettentette az írni olvasni alig tudó felnőtteket. A vizsgák közeledtével egyre kevesebben kapcsolódtak be a műsorba, pedig az egyik elsődleges feladata ennek a műsornak pont a vizsgafelkészítés volt. A gond abból adódott, hogy a műsorok felépítése eltért a tételes vizsgáztatási formától. Azaz ismét – nem először – a műsorkészítők koncepciója a pedagógiai gyakorlat elé vágott be: a hagyományos pedagógiai gyakorlat és a korszerű közművelődési műsorok (illetve a vitathatatlanul jószándékú, de túlontúl maximalista műsorkészítői habitus) keresztezték egymás útját.
Az új struktúra kudarcának külső-belső okai
1977 közepére elfogadottá vált az a nézet, hogy az 1975-ös struktúrareform nem hozott olyan átütő sikert és eredményt, mint az 1969-es. A Rádió vezetői külső és belső okokat neveztek meg.[19]
Az erőltetett közművelődési és oktatási program és annak végrehajtása túlontúl megemelte a műsorokkal szemben támasztott követelményeket. Ezek rádiós teljesítése, a témák feldolgozása túl sok energiát emésztett fel a Rádió egész kollektívájától. Mindezt tetézte, hogy az igények teljesítése során a struktúrát állandóan toldozni-foltozni kellett.
A Rádió belső szakmai nehézkessége szintén hibáztatható volt. Az URH adót a rádiósok nem kedvelték, mert a hiedelem szerint a vevőkészülék ellátottság miatt az adó hallgatottsága nem fejlődött. Emellett még mindig uralkodott a programokban a konzervativizmus, a rádió presztízsének védelmében az archaikusan hosszú prózai műsor. Így a változtatás iránt kicsi maradt a belső késztetés. A szerkesztők nem barátkoztak meg az adóprofilokkal. Műsoraikat nem az adóra készítették, hanem egyre jobban eluralkodott a műhelyiség árnyoldala, a céggé válás. Az osztályok műsoraikra minirádiókként kezdtek tekinteni, az összrádiós szemlélet egyre távolabb került tőlük. Megszokták a készítők, hogy műsoraik valamikor és valahogyan úgy is el lesznek valamelyik adón helyezve, ami eredményeként túltermelés lépett fel. Rossz volt az aránya a fix és változó időpontokban jelentkező műsoroknak, kidolgozatlan maradt az ismétlések rendszere, kevés volt az ismétlés is. Az általános nézet szerint a készítőknek már elégedettségre adott okot a stagnáló hallgatottsági mutató.
Kudarcból sikerbe: egy közönségigény véletlen felismerése
Találunk példát viszont arra is, miként ismerték fel a rádiósok a változtatás fontosságát.
A már említett Ifjúsági Randevú műsorainak sikertelenségére reagálva Sóskuti Mária és stábja egy új ifjúsági műsor kísérletébe fogott 1976 decemberében, akkor még Hétfői-, Keddi- (stb.) Randevú címmel. A kísérlet előtt az eredeti műsor a TKK által még mérhető 4%-os mérési küszöböt sem tudta átlépni, így készítői azt se tudták, ül-e egyáltalán valaki a hangszóró előtt.
A kísérletbe több pályakezdő fiatal rádiós is bekapcsolódott. A folyamat végén valódi innovációként 1977. február 2-án először hangzott el az Ötödik sebesség szignálja. A műsor hamar siker lett. Titka az fiatalság egészéhez forduló forma volt, amelyben érezhető volt a felnőtteknek szóló üzenet is, modellezve így a fiatalok-felnőttek ideális párbeszédét. Ennek eredményeként a műsort áthatotta az össztársadalmi érdek érzete (Sóskuti, 1983). Jellemzője volt a műsor az összes ifjúsági réteg megjelenítése, és céljaik eléréséért identitásuk támogatása. A műsornak célja volt a demokratikus közösségi magatartásra nevelés, a nagypolitikai események értelmezése, a destruktív magatartás és cselekvés bírálata, és a prospektív kezdeményezések támogatása. A készítők nevelői alapállása a partneri hangvétel volt (fiatal műsorvezető biztosításával), az indirekt nevelési szándék, a közvetlen hallgatói beavatkozás biztosítása a műsor sugárzása közben (és már előtte is), a fiatalos nyelvezet és a játékos és szórakoztató szolgáltatások nyújtása. (Cserebere, Jegyzetbörze, Munkaerő szolgálat). Az idézett irodalmi részletek, a sok zenei betét, rejtvények és a tudományos ismeretterjesztő blokk miatt a műsor a közművelődési elvárásoknak is megfelelt.
Összegzés
A Pártvezetés nem csupán utasításba adta a rádiósoknak a határozatok végrehajtását, de állásfoglalásukat is kérte. Utóbbiak már az előkészítés során megfogalmazták, hogy a fenyegető pénzhiány miatt a műsorfejlesztések jövője bizonytalanná válhat, amely pedig leginkább a humán műveltség terjesztésére elhivatott magyar rádiózás jövőjére is kihat (tekintettel a hatvanas évek mindent elöntő reáltantárgy-központúságára, és az ezt a szemléletet megerősítő 1972-es oktatási határozatra). Az egyik fő feladatként megfogalmazott önművelődésre vezetés köré épülő műsortípusok előretörése a rádiósok humán-központú szemléletét igazolta, a tantárgyközpontúságot kiváltó ismeretterületi integrációt előnyben részesítő komplex műsorkészítéssel együtt. Bár a propaganda 1973-at követően ismét egyre jobban áthatotta a tartalmakat, újrafogalmazták és kiterjesztették a műveltség alapjait is, megújítva ezzel a rendszer művészetfilozófiai felfogását. A puhább diktatúra kedvező körülményeket teremtett a gyermekkultúra-felé forduláshoz, melynek fontos részét képezte a szabadidő felhasználás koordinálása, tanácsadás és tartalommal megtöltése, sőt maga szórakoztatás is – persze szigorúan mellőzve bizonyos területeket.
A szervezett és tervszerű rádiós tevékenységet bizonyítja, hogy a közművelődési műsorok tipológia alapján készültek, melyek között megtalálhatóak voltak oktató- és művelő-, amatőrmozgalmakat és önművelődést népszerűsítő, valamint a határozatok megvalósulását követő adások. A lendület ábrándokat és reményt keltett a rádiósokban, akik a Rádió 50 éves jubileumán (1975) a műsorkészítés további innovációiban, a tömegkommunikációs kutatások segítéséhez a társtudományok bevonásában, az infrastruktúra fejlesztésben, jobb műsor elérhetőségben és a kritikus hallgató képzésében látták a rádiózás jövőjét. Sajnos a valóság (az egymást követő politikai határozatok összehangolatlansága, és a rosszul értelmezett rádiós műsorkészítői individualizáltság miatti „összrádiós szemlélet” visszaszorulása következtében) meghiúsította ezeket a reményeket, amely a hetvenes évtized végétől kezdve már önmagukba záródó folyamatokban, egyre kisebb és önérvényesítési szándékaiban egymással küzdő műhelyekben rekedtek meg.
Felhasznált irodalom:
• Kardos József (2007): Iskola a politika sodrásában. 1945-1993. Gondolat, Budapest
• Kelemen Elemér (2003): Oktatáspolitikai irányváltozások Magyarországon a 20. század második felében (1945–1990). In: Új Pedagógiai Szemle. 53. évf. 9. szám, 25-32. p.
• Mankó Mária (1985): Mit keresnek a fiatalok a szórakozásban? In: Mozgó világ. 11. évf. 2. szám, 23-29. p.
• Petur István (1973): Szórakozás és közművelődés. Elnökségi értekezlet. Magyar Rádió Irattára. 1973. 05. 04. (KON–103)
• Sóskuti Mária (1983): Ifjúságpolitikai rádiózás az 1970-es KB Ifjúsági határozatát követő évtizedben. Magyar Rádió Irattára. 1983. február 15. (PO–001)
• Trencsényi László (2008): A már nem és a még nem között – a gyermekekhez forduló költészet felvirágzása a késői Kádár-korban. In.: Trencsényi László (szerk.): Jorgosz közlegény jelentései a 38. kilométerről (tanulmánygyűjtemény). Új Helikon Bt., Budapest
• Zeley László (1976): „Alapanyag Hárs elvtársnak”. Magyar Rádió Irattára. (MIG–008)
Felhasznált irattári dokumentum:
• Az 1975-ben bevezetett műsorstruktúra főbb tapasztalatai és néhány módosító javaslat 1977 őszétől. Műsorszerkesztőség. Magyar Rádió Irattára. (ST–012)
• Aczél György levele Tömpe Istvánhoz. Magyar Rádió Irattára, Elnöki Iratok, 0943/1971. Budapest, 1971. december 20. (PO–016)
• Feljegyzés a „Jelentés az állami oktatásügy helyzetéről és továbbfejlesztésének fő irányairól” c. tanulmánnyal kapcsolatos észrevételekről. Magyar Rádió Irattára, Budapest, 1971. február. (PO–016)
• Az Ifjúsági Főosztály közművelődési terve az 1975/80-as időszakban. Magyar Rádió Irattára. (IFJ–007)
• Közművelődési tendenciák a rádió és televízió műsorokban – 1976. Rádió és Televízió Szemle, 1977. 4. szám, 75-83. (TA–045)
• A Magyar Rádió Ifjúsági- és Gyermekosztályának 1973/74-es munkaterve. Bevezető. Magyar Rádió Irattára. (KON–034)
• A Magyar Rádió műsorstruktúrája. Érvényes: 1975. október 6-tól. Műsorszerkesztőség. Magyar Rádió Irattára. (ST–035)
• „A műsornak az állandóság és változás egységét kell megvalósítania” – Beszélgetés Dr. Hárs Istvánnal, a Magyar Rádió elnökével. RTV 20. évf. 1975. február 24. – március 2. (RTV–006)
• Az oktató-nevelő munka magasabb színvonaláért. Magyar Hírlap, 1972. július 7. (RTV–028)
• Ötven év, Mit tervez, mire készül, mit szeretne? RTV, 20. évf. 1975. december 1-7. (RTV–005)
• A Rádió műsorfejlesztésének irányelvei (1977-1980). Magyar Rádió Irattára. 1977. június 13. (MIG–024)
• Reflexiók az oktatási felülvizsgálat 1971. decemberi anyagához (Ifjúsági Osztály). Magyar Rádió Irattára. 1972. január 18. (PO–016)
• Új vonások a Magyar Rádió műsorszerkezetében (1975. október 6-tól.). Műsorszerkesztőség. Magyar Rádió Irattára. 1975. szeptember 12. (ST–036)
[1] Ezen tanulmány a szerző saját neveléstudományi doktori értekezése alapján készült, amelynek forrása többek között az a közel 3000 folyóiratméternyi anyag volt, amely 2017-ig a (volt) Magyar Rádió Bródy Sándor utcai stúdiópalotájának és a Szentkirályi utca, Múzeum utca, Pollack Mihály tér által behatárolt területének közel 29 ezer négyzetméterén elszórt 17 raktárhelyiségben volt fellelhető. A Rádió épületkomplexumában tárolt iratanyagok a kutatás idején különféle rendezettségi állapotban voltak. A kutatási romantikától sem mentes közel 90 látogatás során ezeknek az anyagok nagy része két év leforgása alatt az irathegyek mélyéből a felszínre lett hozva, és abból saját irattár kialakítva. A hivatkozásban idézett dokumentumok végén lévő 2-3 betű és három szám a szerző irattárában megtalálható csomót és az irat számát jelöli.
[2] 1961. évi III. törvény a Magyar Népköztársaság oktatási rendszeréről.
[3] Aczél György levele Tömpe Istvánhoz. Magyar Rádió Irattára, Elnöki Iratok, 0943/1971. Budapest, 1971. december 20. (PO–016)
[4] Feljegyzés a „Jelentés az állami oktatásügy helyzetéről és továbbfejlesztésének fő irányairól” c. tanulmánnyal kapcsolatos észrevételekről. Magyar Rádió Irattára, Budapest, 1971. február. (PO–016)
[5] Charles Percy Snow (1905–1980) író, fizikus és politikus a két különböző kultúráról szóló gondolatait 1965-ben könyvben is megjelentette: Snow, Charles Percy (1965): The Two Cultures: and A Second Look. An expanded version of The Two Cultures and the Scientific Revolution. Cambridge, Cambridge University Press.
[6] Reflexiók az oktatási felülvizsgálat 1971. decemberi anyagához (Ifjúsági Osztály).Magyar Rádió Irattára. 1972. január 18. (PO–016)
[7] Uo. 3.
[8] Az oktató-nevelő munka magasabb színvonaláért. Magyar Hírlap, 1972. július 7. (RTV–028)
[9] A Magyar Rádió Ifjúsági- és Gyermekosztályának 1973/74-es munkaterve. Bevezető. Magyar Rádió Irattára.(KON–034)
[10] Az egyik legsikeresebb ilyen célú vállalkozás volt a Ki nyer ma? sorozat.
[11] Az Ifjúsági Főosztály közművelődési terve az 1975/80-as időszakban. Magyar Rádió Irattára. (IFJ–007)
[12] Ötven év, Mit tervez, mire készül, mit szeretne? RTV, 20. évf. 1975. december 1-7. (RTV–005)
[13] U.o.
[14] „A műsornak az állandóság és változás egységét kell megvalósítania” – Beszélgetés Dr. Hárs Istvánnal, a Magyar Rádió elnökével. RTV 20. évf. 1975. február 24. – március 2. (RTV–006)
[15] A Magyar Rádió műsorstruktúrája. Érvényes: 1975. október 6-tól. Műsorszerkesztőség. Magyar Rádió Irattára. (ST–035)
[16] Új vonások a Magyar Rádió műsorszerkezetében (1975. október 6-tól.). Műsorszerkesztőség. Magyar Rádió Irattára. 1975. szeptember 12. (ST–036)
[17] Az 1975-ben bevezetett műsorstruktúra főbb tapasztalatai és néhány módosító javaslat 1977 őszétől. Műsorszerkesztőség. Magyar Rádió Irattára. (ST–012)
[18] Közművelődési tendenciák a rádió és televízió műsorokban – 1976. Rádió és Televízió Szemle, 1977. 4. szám, 75-83. (TA–045)
[19] A Rádió műsorfejlesztésének irányelvei (1977-1980). Magyar Rádió Irattára. 1977. június 13. (MIG–024)